Kedvesek vagyunk, kerüljük a konfliktusokat és nem tudunk nemet mondani. Mi vagyunk azok, akikre mindig lehet számítani, akik mindig visszaírnak, visszahívják a másikat. Biztos pontok vagyunk a környezetünk életében. És amikor belefáradunk abba, hogy mi mindig ott vagyunk, akkor többé nem akarunk megfelelni másnak, csakis önmagunknak.

Miről ismerhető fel az, ha megfelelési kényszerben szenvedünk?

Önbizalomhiányban szenvedünk. Azt gondoljuk, hogy mindenki jobb nálunk. Rendszeresen gyötörjük magunkat, hogy nem vagyunk elég fontosak, nem vagyunk elég szépek, nem vagyunk elég sikeresek.  Elfogadjuk úgy a dolgokat, ahogy vannak, mert nem akarunk konfliktushelyzetekbe kerülni. Tökéletes barátok vagyunk, akikben nem szoktak csalódni. Próbálunk alkalmazkodni a körülöttünk lévőkhöz, idomulunk más emberekhez. Egy olyan, akár gyermekkorunkból hozott, viselkedési mintát követünk, aminek a fő célja az, hogy szeretnénk mindenkinek a kedvére tenni. És jól érezzük magunkat akkor, ha adni tudunk. Észre sem vesszük, hogy vannak olyan emberek, akik ezt a tulajdonságunkat kihasználják. Tették azért, mert engedtük nekik. Nem értjük, hogyha mindig adunk, miért nem tudunk kapcsolódni másokhoz? Rájövünk arra, hogy nem is tudjuk már, hogy kik vagyunk. Ezért el kezdjük keresni önmagunkat.

Hogyan változtassunk?

Amikor felismertük, hogy megfelelési kényszeresek vagyunk, el kell indulnunk azon a nehéznek hitt önismereti folyamaton és meg kell tanulnunk változtatni dolgokon. Eleinte biztosan furcsa lesz az, hogy nemet is tudunk mondani és az is, hogy előtérbe helyezzük magunkat. Szokatlan lesz nekünk és a környezetünknek is. Törölni kell a szótárunkból azokat a szavakat, hogy „ezt meg kell tennem” és azt is, hogy „hülye voltam”. El kell hagynunk azokat a berögzült viselkedési mintákat, hogy meg kell felelnünk. Ha elkövetünk egy hibát, tanuljunk abból. Nem lehetünk tökéletesek mindenkinek, de elég jók lehetünk önmagunknak. Fel kell állítanunk egy fontossági sorrendet, ahol az Én kap főszerepet. Nem az egónk játéka lesz ez, hanem, a normális önbecsülési szintünk megerősítése. Le kell vetkőznünk azt a félelmünket, hogy nem fognak szeretni minket. Az igazi szeretet mindig feltétel nélküli, és akinek csak azért kellünk, mert elvárásai vannak, azt inkább engedjük el, az nem igazi szeretet. 

A tiszta tudatunkra ébredés pillanatában döbbenünk rá, hogy eddig mennyi energiát és erőt fektettünk abba, hogy másoknak megfeleljünk. Gyenge önbizalmunk és megbecsülésünk gátolt abban, hogy önmagunkban is jók vagyunk. A kiút ebből a helyzetből az a változási folyamat, amikor elhisszük azt, hogy mennyire rendkívüli emberek vagyunk. De ehhez fontos, hogy mindig higgyünk magunkban.