„Hazudj, ha tudsz!”

„Hazudj, ha tudsz!”

2020. május 21. 11:51:07

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát – hangzik az ismert közmondás. De mi is a helyzet a valóságban? Tényleg mindig könnyen lebukik az, aki hazudik nekünk?

Előbb-utóbb persze általában igen, hiszen az élet adta helyzetek sokszor fényt derítenek az igazságra. De mi vajon mennyire vagyunk képesek felismerni a hazugságokat?

És miért érintenek bennünket annyira érzékenyen ezek a helyzetek?

A szociálpszichológia kimondja, hogy az emberek arra törekednek, hogy kézben tudják tartani az eseményeket. Erre pedig akkor vagyunk képesek, ha a világot minél jobban ismerjük és értjük. Ezért is annyira mellbevágó érzés számunkra, ha valamiről, amit gondoltunk, kiderül, hogy nem is igaz. Általában bízunk az emberek szavahihetőségében, mert ha nem így tennénk, akkor a világ nagyon bizonytalan és kiszámíthatatlan hellyé válna a számunkra.

Ezért is tartjuk annyira fontosnak a hazugságok megfelelő kiszűrését. Szeretnénk azt gondolni magunkról, hogy könnyen észrevesszük, ha a másik embernek vaj van a füle mögött, azonban sokszor ez korántsem ilyen egyszerű.

A legtöbbször pedig azért hibázzuk el a hazugság felismerését, mert azokra a dolgokra figyelünk inkább, amit az emberek könnyedén az ellenőrzésük alatt tartanak. Ilyen például a mondanivalónk konkrét tartalma. Kommunikációs alapvetés, hogy a szavakat, amiket kimondunk vagy leírunk, át tudjuk gondolni és felül tudjuk vizsgálni, azonban sokkal kevésbé tudjuk ezt megtenni az úgynevezett nonverbális dolgokkal, amilyen például egy elpirulás.


Gilbert és Krull egy 1988-as meglepő kísérletben megállapította, hogy ha az ember nem tud teljesen a beszélőre figyelni, mert közben egy másik feladatot is kap és a figyelmét meg kell osztania, hatékonyabban felismeri a hazugságokat. Ez elsőre nagyon furcsán hangzik, de gondoljunk csak bele! Ha nem tudjuk teljes figyelmünket a másik felé fordítani, sokkal inkább arra támaszkodunk, amit „megérzésnek” mondanánk, de valójában arról van szó, hogy információt nyerünk a másik hangszínéből, hangmagasságából vagy hadarásából. Ez pedig valójában sokkal könnyebben elárulja a hazugságot, mint maga a beszédtartalom.

 

Felhasznált irodalom:

Eliot R. Smith és Diane M. Mackie (2004): Szociálpszichológia. Osiris kiadó, Budapest

Iratkozz fel hírlevelünkre

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket.

Történeted, téma ötleted szívesen fogadjuk, az info [kukac] beautylife.hu címen.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a legújabb trendekről, aktualitásokról.

Továbbiak a témában