Justin Biebert két nő is szexuális zaklatással vádolja

Justin Biebert két nő is szexuális zaklatással vádolja

2020. június 27. 10:00:00

Az énekes 6 milliárd forintra perelte azt a két nőt, akik állítása szerint a sztár 2014-ben illetve 2015-ben molesztálta őket. Bieber állítja, bizonyítani tudja, hogy semmi sem igaz a vádakból.

Nem Ansel Elgort az egyetlen fiatal sztár, akit szexuális zaklatással vádoltak meg. Most éppen Justin Bieberről állította két nő is, hogy molesztálta őket még 2014-ben, illetve 2015-ben. Az énekes nagyon komolyan vette a rágalmakat, szinte azonnal reagált is rájuk: bebizonyítja, a nők hazugságot állítanak róla. Hogy kellően hangsúlyozza, mennyire sértve érzi magát az alaptalan vádak miatt, be is perelte a két nőt rágalmazásért, fejenként 10-10 millió dollárra. Azaz, ha Bieber nyer a bíróságon, a két nőnek összesen 6,3 milliárd forintot kell fizetnie, írja a Page Six.

Az egyik hölgy, aki szerint Bieber molesztálta őt, azt állítja, az eset még 2014-ben, a SXSW fesztivál idején történt, ahol az énekes is fellépett. A Danielle nevű nő azóta már letörölt posztjában azt állította, a Four Seasons Hotelben támadta le őt Bieber. A sztár szerint azonban mindez csak hazugság, ő azon a napon, amikor az állítólagos erőszak történt, nem is tartózkodott a hotelben. Egy másik helyet bérelt ki, ott töltötte az éjszakát akkori párjával, Selena Gomezzel. 

A másik nő sztorija szerint Bieber 2015-ben közeledett hozzá illetlenül, New Yorkban, a MET-gála idején. Bieber nem tagadja, valóban ott volt az eseményen, csakhogy azután nem nőkkel erőszakoskodott, hanem az afterbulin szórakozott, amiről tárgyi bizonyítékai is vannak: rengeteg fotó készült róla azon az estén. Arról nem is beszélve, állítja Bieber, hogy ez az utóbbi nő egy mániákus rajongója, akinél már előfordult, hogy azelőtt a szálloda előtt várt rá, ahol megszállt. Az énekes szerint a két vádolója egymással összebeszélve szövetkezett ellene, hogy bemocskolják hírnevét. 

Iratkozz fel hírlevelünkre

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket.

Történeted, téma ötleted szívesen fogadjuk, az info [kukac] beautylife.hu címen.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a legújabb trendekről, aktualitásokról.

Továbbiak a témában