A pénz nem boldogít, hangoztatjuk sokszor, de azért magunkban mégis hozzátesszük, hogy „de azért jó, ha van”. A „mennyire vagyunk gazdagok?" kérdésnél azonban bizonyos esetekben fontosabb lehet az, hogy mennyire érezzük magunkat gazdagnak. Hiszen ez is, mint olyan sok minden más is, teljesen szubjektív lehet.

Ha az ember a budai villák tőszomszédságában lakik egy panellakásban és egy kényelmes, de már korosodó Opel Astrát használ, joggal érezheti magát szegénynek a Mercedesszel és Audival járó villalakó szomszédjai mellett. Így van ez akkor is, ha ez az ember egy kevésbé eminens környéki lakótelepen tökéletesen elégedett lenne.

Fantasztikus dolog egy balatoni nyaralás, ám ha a barátaink nagy része eközben Santorini vagy Bali partjain sütteti a hasát, könnyen elfoghat minket az az érzés, hogy a mi helyzetünk nem is annyira csodálatos.

Vigyázzunk tehát, hogy hová költözünk és kikkel barátkozunk?

Saját magunk másokhoz hasonlítgatása alapvető része az emberi természetünknek. Olyannyira, hogy sokszor nem is tudatosan történik. Nem „direkt döntjük el”, hogy mikor kikkel és mikben hasonlítjuk össze magunkat.

„De én legalább nem…”

Adódhat azonban az életben olyan eset is, amikor az emberek nem a közvetlen környezetükhöz, hanem „szándékosan” a náluk rosszabb helyzetben lévőkhöz hasonlítják magukat. Miért tesszük ezt? Természetesen azért, hogy jobban érezzük magunkat! Hiszen ha a nálunk nehezebb helyzetben lévőkhöz hasonlítjuk magunkat, a mi helyzetünk már korántsem tűnik olyan reménytelennek. A rákkal diagnosztizált emberek például sok felmérés szerint (Taylor és Lobel, 1989; Taylor és mtsai, 1986) hajlamosak náluk rosszabb állapotban lévő betegtársaikkal összehasonlítani magukat, így a saját helyzetüket pozitívabbnak értékelhetik.

Amikor pedig valamilyen új, addig nem ismert jó tulajdonságot, vagy képességet fedezünk föl magunkban, egyszerre nagyon csodásnak és különlegesnek tudjuk érezni magunkat. Tudományosan igazolt, hogy ilyenkor hajlamosak vagyunk lebecsülni azoknak az embereknek a számát, akik szintén rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal vagy képességgel (Goethals és mtsai, 1991). Így semmi sem csorbíthatja azt az érzést, hogy „én vagyok a világon a legszuperebb!”