Te mennyire vagy érzékeny típus?

Te mennyire vagy érzékeny típus?

2020. július 20. 08:07:45

Az EQ-val, az érzelmi intelligencia kifejezéssel nap mint nap találkozunk. Könnyen felismerhető, hogy kinek mennyire magas vagy alacsony, akár már az első beszélgetésből is. Nézzük meg, milyen jelei vannak.

Azt már tudjuk, hogy az értelmi képességünket az IQ-tesztek kitöltésével tudjuk mérni, ami megmutatja, hogyan oldunk meg logikai és matematikai feladatokat. Így kapunk egy számot, amiből kiderül, hogy átlagosak, azon felüliek vagy akár zsenik vagyunk. Ez nincs összefüggésben azzal, hogy mennyire vagyunk jó barátok, párok, vagy mennyire ismerjük fel, milyen érzelmi reakciók játszódnak le másokban és önmagunkban. Ennek mérésére nincsenek számok, de kellő önismerettel felismerhetjük ezt a képességet és osztályozhatjuk azt.

A magas EQ ismérvei

A magas érzelmi intelligenciával rendelkező embert arról ismerjük meg, hogy a társaságában lenni kellemes, és nyugodtnak érezzük magunkat. Érdeklődéssel fordul irántunk, őszintén megdicsér minket és azt érezzük, hogy ebben a felszínesség legapróbb jele sincsen. Elismerően, irigységtől mentesen beszél a sikereinkről. Kérdései nyitottak, így bátran és hosszan kifejthetjük egy témában az álláspontunkat. Egy magas EQ-val rendelkező személy stabilitást, magasfokú önuralmat mutat, az önbizalma is megingathatatlan. Könnyen ismerkedik és rendkívül jó csapatjátékos munkában, sportban és a magánéletben is.

Az alacsony EQ

Az alacsony érzelmi intelligenciájú ember ezzel ellentétben nem jó beszélgetőpartner. Csapong a beszélgetések alatt, csak az ő állapotával, jelenlegi helyzetével van elfoglalva. Ha visszakérdez, csak udvariasságból teszi azt. Az életét a múltbéli sérelmekkel karban öltve éli, nem tud megbocsájtani és nem tudja elengedni a negatív dolgokat sem. Egocentrikus és nem kért tanácsokat osztogat, mert ő mindig jobban tud mindent. Érzelmileg instabil, másokat okol és beleérző képessége alacsony, vagy nem is ismeri azt. A mi érzelmi megnyilvánulásunkat empátia híján viccel ellensúlyozza.

Hogyan fejlesszük az EQ-t

Ha felismerjük, hogy alacsony az EQ-szintünk, lehetőségünk van rá, hogy fejlesszük. Kezdésként önmagunkat kell megismernünk, aztán lehet másokat. Lépésről lépésre a különböző átélt érzéseket kell tudatosítanunk, hogy egy adott szituáció mit vált ki belőlünk és hogyan tudjuk kontrollálni magunkat. Érzelmeink megismeréséhez válaszolnunk kell a saját magunkhoz intézett kérdéseinkre. Milyen érzelmi reakciót váltott ki belőlem az adott történés? Honnan ered ez az érzés? Máskor mit tegyek? Így a negatív gondolatainkat sem nyomjuk el, hanem értelmezzük azt. Figyeljünk meg másokat. Hogyan viselkednek, mit mutat a kommunikációjuk a mimikájuk. Érzelmeik miről árulkodnak? Gyűjtsük a tapasztalatokat. Legyünk másokkal tudatosan empatikusak, higgadtan, visszafogva saját érzelmi hullámunkat. Kerüljük a negatív embereket és keressük a magasabb EQ-val rendelkező, energikusabb barátokat. 

A változás mindig belülről kifelé halad. Ahogyan te változol, úgy változik a világod is, így megteremtve a boldog és teljes életed.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket.

Történeted, téma ötleted szívesen fogadjuk, az info [kukac] beautylife.hu címen.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a legújabb trendekről, aktualitásokról.

Továbbiak a témában