Ha egy nő gyermeket vár, egyszeriben rengeteg javaslattal találja szemben magát. Ellátja tanácsokkal az orvosa, édesanyja, barátnői, a különböző babavárásról szóló könyvek, cikkek és blogok. Ezek a jó tanácsok pedig néha egymással is ellentmondásba kerülnek. Az ember pedig gondolkodhat, hogy akkor most mit egyen és mit ne egyen? Melyik vitamint válassza, vagy ne is szedjen plusz vitamint?

Néhány iránymutatás pedig egyenesen úgy tűnik, hogy megvalósíthatatlan. Ilyen például az is, hogy a várandós nők kerüljék a stresszt. Természetesen mindannyian szívesen elkerüljük az olyan helyzeteket, amelyekben valamilyen szorongással kell megküzdenünk, de ki lenne képes ezt kilenc hónapon keresztül folyamatosan csinálni? Hiszen az életet nem kerülhetjük el, stressz pedig érhet minket munkahelyen, de a boltban, a konyhában vagy akár a hálószobában is.

Biztosan mindenki ismeri az érzést, amikor valaki azt mondja nekünk, hogy „nyugi” és mi ettől majd’ felrobbanunk. Hasonló érzés szembenézni azzal, hogy nem szabad idegeskednünk, hiszen ez rosszat tesz a magzatnak. Tehát ha idegeskedünk, akkor már most rossz szülők vagyunk. Ugye, milyen megnyugtató gondolat?

De hogyan tud egyáltalán fizikai hatással lenni a magzatra az anya lelkiállapota, mikor még csak a magzatvízben lebeg?

A magzat és az anya folyamatos fizikai összeköttetésben van egymással a méhlepényen keresztül. Így kapja a baba a tápanyagot és az oxigént. Ami a rossz hír: bizony a méhlepényen nem csak a hasznos anyagok jutnak át. Az érzelmi egyensúlyból kibillenő szervezet által termelt hormonok, például a kortizol és az adrenalin ugyanúgy átjutnak a baba szervezetébe is.

Már évtizedekkel ezelőtt kimutatták, hogy nagyobb statisztikai eséllyel születik egészséges gyermeke azoknak a nőknek, akiknek a környezete biztonságosabb: együttérző társuk, támogató családjuk és megfelelő lakáskörülményeik vannak (Pritchard és McDonald, 1980; Thompson, 1990).

Illetve az is befolyással lehet a születendő gyermekre, hogy az anya hogyan viszonyul a várandósságához (David, 1981). Nem az a fő kérdés, hogy tervezett volt-e a terhesség, vagy csak „véletlenül becsúszott”. Sokkal inkább az, hogy a már meglévő magzattal és a helyzettel kapcsolatban milyen érzéseket táplál az ember.

A várandósság pedig alapvetően minden esetben önmagában is feszültségekkel jár. A legkiegyensúlyozottabb nő, a legszuperebb párkapcsolatban a legtámogatóbb családdal is bizony stresszt él át a terhessége miatt akkor is, ha a babát tervezték és már nagyon várták. Hiszen ez az új helyzet rengeteg mindent megváltoztat. A testünket, a szerepeinket: az egész életünket, a hormonjaink egyensúlyáról már nem is beszélve.

Mindent összevetve leszögezhetjük, hogy lehetetlen feladat lenne kerülni a feszültséget a várandósság kilenc hónapja alatt. A cél sokkal inkább az, hogy minél inkább megbarátkozzunk ezzel a különleges helyzettel, a születendő gyermekünkkel és önmagunkkal, hiszen ezzel nagyon sokat teszünk a családunk lelki és testi egészségéért.