Egy sikertelen vizsga, egy szakítás, egy rosszul sikerült értekezlet, egy odaégett vasárnapi ebéd, egy első randi, amiből nem lesz második: egy szóval úgy mondhatnánk mindegyiket, hogy kudarc. Mikor valami nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ahogyan vártuk, és ahogyan szerettük volna. Ezt az érzést senki sem szereti, bár sokat hangoztatjuk, hogy a kudarcainkból tanulunk, azért az igazság az, hogy ha választhatnánk, hogy elkerüljük-e az összes kudarcot az életben, akkor elsőre valószínűleg elég sokan igent mondanánk.

De miért is utáljuk ennyire a kudarcokat?

Persze, ott vannak a kudarcok konkrét negatív hatásai. Például meg kell ismételnünk a vizsgát, újra neki kell látnunk főzni, elveszítünk egy fontos embert az életünkből, vagy nem kapunk fizetésemelést. Mindezek mellett azonban a kudarcok egy olyan dolgot is fenyegetnek, amit mi emberek nagyon féltve őrzünk: az önmagunkról alkotott képünket.

Egy kudarc olyan tud lenni számunkra, mint egy negatív visszajelzés, ezért a hatására akár az énképünk megkérdőjeleződhet. Mi van, ha azért nem sikerült, mert túl buta, ügyetlen, tehetségtelen vagyok? Mi van, ha velem senki sem fog tudni együtt élni? Mi van, ha nem vagyok jó anya és jó feleség? Nem csoda, ha ezektől a gondolatoktól meg akarjuk védeni magunkat.

Ha a sikertelenségért okolhatunk valamilyen külső dolgot – például a régi sütőt, egy kollégát vagy a volt párunk szörnyű természetét –, ez sokat segíthet abban, hogy az énképünk érintetlen maradjon. Hiszen ha valami vagy valaki más a hibás érte, akkor nincsen velünk semmi baj.

Ez pedig annyira csábítóan biztonságos, hogy az ember akár tudattalanul is előidézhet olyan körülményt saját maga számára, amire foghatja majd a kudarcát. Például ha az ember vizsga előtt éjszakába nyúlóan bulizik, valószínűleg nem lesz túl fényes az eredmény. Ennek ellenére mégsem merül fel az a gondolat, hogy túl buta és tehetségtelen lenne az adott tárgyhoz. Hiszen bárki más is megbukott volna, ha előző este ennyit iszik! 

Butaságnak hangzik? Tulajdonképpen az is, hiszen a kudarc így valójában sokkal nagyobb eséllyel megtörténik, de legalább az önértékelésünk nem kerül veszélybe.

Nézzünk tehát szembe a ténnyel: a kudarcok az életünk részét képezik, gyakran, vagy szerencsés esetben ritkábban, de időről időre mindenképpen részünk lesz bennük. Fel kell hát vállalnunk a kudarc lehetőségét, hiszen ez az az út, ahogyan végül sikeresek lehetnek a vállalkozásaink.