Van egy téma, amely kizárólag női társaságban is pillanatok alatt hatalmas vitákat képes generálni: a nemi szerepek és feladatok megfelelő megoszlásának kérdése.

A hagyományos, tradicionális családmodell szerint a férfi a kenyérkereső, az ő dolga eltartani a családját, amíg a nő feladata a gyermeknevelés, a háztartás vezetése, és minél finomabb ételek készítése gyerekei és férje számára. Mai társadalmunkban persze már a nők is kiveszik a részüket a kenyérkeresésből, a férfiak pedig szintén egyre inkább kiveszik a részüket a takarításból, mosogatásból, altatásból, fürdetésből.

Abban a kérdésben azonban, hogy mi lenne az ideális szerepmegosztás a férfiak és a nők között, szinte ahány ember van, annyi féle álláspont létezik. Maradhat-e otthon a férfi gyesen? Tud-e úgy gondoskodni a gyerekről, ahogyan az anya tudna? Férfiatlanná válik-e, ha egész nap pelenkákat cserél? Irreális elvárás-e azt kérni, hogy a nők a munkahelyen és a háztartásban is teljes erőbedobással helytálljanak? Lehet-e „jó feleség” egy nő, ha nem tud főzni? Hogyan lehet egy nő egyszerre jó munkaerő, jó anya és este – ahelyett, hogy rögtön elaludna a fáradtságtól – jó szerető? Ehhez hasonló kérdések százai vetődnek fel a témával kapcsolatban.

A magyar párok helyzete

Hazánkban van egy nagyon érdekes kettősség, ami a dilemmát még izgalmasabbá teszi. Magyarországon a hagyományos értékek és nemi szerepek szélesebb körben elfogadottak, mint más európai országokban. Emellett azonban majdnem ugyanannyi nő dolgozik hazánkban, mint férfi, a nők átlagos iskolázottsági szintje pedig egyenesen meghaladja a férfiakét!

Hajdu Gábor és Hajdu Tamás kutatásukban arra voltak kíváncsiak, hogy ha egy pár női tagja többet keres, mint a férfi, akkor a felek kevésbé elégedettek-e a párkapcsolatukkal, mint hogyha a „hagyományos értékeknek megfelelően” a férfi hozna több pénzt haza.

A válasz pedig alapvetően: igen! A megvizsgált pároknál a kapcsolattal való elégedettségre tényleg rossz hatással volt, ha a nő keresett többet. De azért nem mindig volt ez a válasz ennyire egyértelmű. Ha a pár inkább tradicionális értékeket vallott, akkor ez a hatás sokkal erősebb volt, mint a kevésbé „hagyományos gondolkodású” pároknál.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a „ki a fő kenyérkereső” kérdés bizony befolyásol minket, akkor is, ha ezen alapvetően általában nem is gondolkodunk. Nem árt tehát, ha minél inkább tisztába kerülünk azzal, hogy mi is a saját nézőpontunk, és minket milyen kapcsolati szerepek tennének elégedetté.

Hogy milyen nézőpont a „helyes”, arról pedig igazságot tenni nem nagyon lehet, hiszen ez az egyéni világlátásunk, személyiségünk és a konkrét párkapcsolat működésének függvénye is. Nem baj tehát, ha a barátnőinkkel vagy kollégáinkkal nem minden kérdésben egyezik meg a véleményünk. A párunkkal már annál inkább fontos, hogy közös nevezőre jussunk!