10 sztár, akik idén babáznak

10 sztár, akik idén babáznak

2020. augusztus 20. 13:00:00

Egy részük már büszke anyuka, néhányuknál még várni kell néhány hetet a bébi érkezéséig, de nemcsak sztáranyukákat, hanem sztárapukákat is találsz listánkon.

Előző sztáros gyűjtésünkben azokról a sztárpárokról írtunk, akik 2020-ban szakítottak, most azonban valamivel vidámabb témájú összeállítással készültünk. Tíz olyan sztárt mutatunk meg, akikről idén derült ki, hogy babát várnak. Egy részük már meg is szült, de olyanok is lesznek a listánkon, akiknek még hátra van néhány hét. Sőt, még egy hamarosan apai örömök elébe néző sztárról is olvashatsz, ha lejjebb görgetsz. 

Chrissy Teigen

A modellről férje, John Legend videoklipjéből derült ki, hogy harmadjára is terhes. Teigen Insta-sztoriban mesélt róla, hogy mellműtétje előtt, a szokásos eljárás szerint készítettek vele terhességi tesztet, ami (tévesen) negatív eredményt mutatott. Bár a házaspár nem tervezett családbővítést, óriási az örömük, eddig azt sem tudták, hogy Teigen természetes úton teherbe eshet.

Justin Timberlake & Jessica Biel

Július első felében számoltunk be róla, hogy megszületett Jessica Biel és Justin Timberlake második gyermeke, egy kisfiú. A híren azért is meglepődhettek sokan, mert a színésznőnek sikerült teljesen eltitkolnia, hogy terhes. A házaspárnak már van egy ötéves fia, Silas.

Ciara

Az amerikai énekesnő nemhogy nem titkolta, de egyenesen világgá kürtölte, hogy terhes. Szülés előtt két héttel még videoklipet is forgatott, amiben szinte minden szemszögből megmutatta óriási hasát (magát a terhességét pedig az év elején jelentette be). Az énekesnő Win nevű kisfia nyáron született férjétől, Russel Wilsontól, akitől már van egy gyermeke. Ciarának egy korábbi kapcsolatából is van egy fia, aki idén ünnepli a hatodik születésnapját. 


Gigi Hadid és Zayn Malik

Gigi Hadid terhességéről is többször cikkeztünk már, mivel a 25 éves modell sokakat meglepett, amikor körülbelül a terhessége felénél felfedte gömbölyödő pocakját, és több hónapnyi titkolózás után elárulta, hogy gyereket vár. A szupermodell 2015 óta van együtt barátjával, a One Direction egykori énekesével Zayn Malikkal, akivel az idén megszülető bébi lesz az első gyerekük. 

Sophie Turner & Joe Jonas

Kronologikus sorrendben: 2016 - Sophie Turner, a Trónok harca színésznője és Joe Jonas, énekes megismerkednek. Jonas 2017-ben megkéri szerelmét, 2019 májusában megtartják szűkkörű esküvőjüket, majd idén július végén megszületett első közös gyermekük, Willa.


Nicki Minaj

A legextrémebb módon talán Nicki Minaj közölte rajongóival, hogy terhes. A rapper egy gyémántokkal kirakott, direkt erre az alkalomra tervezett fehérneműben pózolva mutatta meg gömbölyödő hasát Instagram-oldalán. A sztár tavaly házasodott össze Kenneth Perryvel, gyermeke apjával, akinek előélete nem túl makulátlan: a férfi regisztrált szexuális bűnöző, emberölésért már börtönben is ült. 

Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger

A Marvel-filmek sztárjának és feleségének, Arnold Schwarzenegger lányának, Katherine-nek is idén született meg első közös gyermekük, egy kislány, aki a Lyla Maria nevet kapta. A tavaly nyáron összeházasodott pár már nem titkolta annyira tökéletesen, hogy gyermeket várnak, Katherine Schwarzeneggert már áprilisban lekapták a lesifotósok gömbölyödő pocakkal.

Ed Sheeran

A nemrég függőségeiről nyilatkozó brit zenész élete igazán remekül alakul: felesége, Cherry Seaborn, akit 2018-ban vett el, terhes. A hamarosan apai örömök elé néző Sheeran megpróbálta addig titkolni a családbővülést, ameddig csak lehetett, de a családtagjainak és legközelebbi barátaink már beszámolt a hírről, valamelyikük pedig megszellőztette az információt, így számolhatunk be most mi is róla.

Joaquin Phoenix & Rooney Mara

A két színésznél szemérmesebb sztárpárt aligha tudnánk mondani. Phoenix tavaly jegyezte el kedvesét, akivel már több éve, egészen pontosan 2013-ban találkoztak egy filmforgatáson. Mivel enyhén szólva is visszafogottan, a nyilvánosságtól elzárkózva élik hétköznapjaikat, csak találgatni lehet, hányadik hónapban jár Mara. Néhányan úgy sejtik, nyár legvégére várható a baba érkezése. 

Emma Roberts

Bár Julia Roberts unokahúga, Emma csak tavaly kezdett el randizgatni színész szerelmével, Garrett Hedlunddal, máris teherbe esett, valószínűleg csak hetek választják el a szüléstől. A színésznőnek, akit legtöbbet talán az Amerikai Horror Story-ból ismerhetnek, még sem férje, sem gyereke nem volt, egy hét évig tartó, hullámzó kapcsolatot azonban már maga mögött tudhat. Eddigi legkomolyabb párkapcsolata Evan Peters-szel volt, aki szintén a fent említett sorozatban szerepelt több évadon át. 



Iratkozz fel hírlevelünkre

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket.

Történeted, téma ötleted szívesen fogadjuk, az info [kukac] beautylife.hu címen.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a legújabb trendekről, aktualitásokról.

Továbbiak a témában